Új büntetőeljárást kezdeményeztek Navalnij öccse ellen Oroszországban
Alig néhány nappal azután, hogy a bátyja meghalt a börtönben.
Alig néhány nappal azután, hogy a bátyja meghalt a börtönben.
A választások elcsalása miatt 2020 októberében kezdődtek Fehéroroszországban az utcai tiltakozások, amelyet egy évvel később sikerült csak orosz beavatkozással elfojtani. Ezt követően politikai letartóztatások indultak. Azóta öt politikai fogoly vesztette életét börtönben, kedden íIhar Lednik, civil aktivista.
Alekszej Navalnij halála azt jelzi, újabb erőszakhullám következhet, Oroszország nem békét akar, hanem a háború kiterjesztését – állítja Jurij Terekov, az elhunyt orosz ellenzéki vezető korábbi munkatársa, aki azt állítja, Navalnijt megölték, mert szerepe lehetett volna az ukrán békekötésben.
Szijjártó Péter ismét tartott egy sajtótájékoztatót Brüsszelben, ahol megint nem említette meg Alekszej Navalnij halálát, vagy az azzal kapcsolatos álláspontját. Viszont megalkotott egy kifejezést.
Egyelőre sem az X, sem a közösségi platformot tulajdonló Elon Musk nem adott magyarázatot arra, miért kellett rövid időre eltüntetni Julija Navalnaja X-fiókját.
Valerij Bojarinyevet, a belügyi szolgálatok altábornagyát, az Oroszországi Föderáció büntetés-végrehajtásának helyettes vezetőjét hétfőn léptette elő az orosz elnök vezérezredessé.
„Ha valaki méltó arra, hogy Budapesten közterület viselje a nevét, ő bizonyosan az” – véli a főpolgármester Navalnijról.
A Putyint élesen bíráló volt sakkozó szerint itt lenne az alkalom, hogy Joe Biden tartsa a szavát, hiszen három éve, Navalnij bebörtönzése után súlyos következményeket helyezett kilátásba.
Az újabb szankciós csomagot sem fogja Magyarország megakadályozni, mivel már nem tartalmazza a magyar érdekeket sértő részeket – közölte a magyar külügyminiszter.
Hamarosan el is fogja mondani az okát.
Petteri Orpo szerint Putyin túl messzire ment Navalnij esetében.
A külügyi bizottság elnöke szűkszavúan emlékezett meg a Facebookon.
„Putyin sosem mondta ki a nevét, ezért ma este azok, akik a szabadságban hisznek, ki kell mondják.”
Tucatnyi orosz városban voltak letartóztatások. Többeket már el is ítéltek.